Órabuzerátorok, állatkínzók, gondolattitkolók, igazlátók…avagy

Amatőr bűvészek tévés találkozója

Titkos találkozót tartottak a múlt héten Uri Geller operatív háttérszervezésében a világ parafenomentális  kispajtásai. Hogy ki, miképp jutott odáig, hogy ország-világ előtt égesse magát robotlámpák izzasztó tüzében és szintetizátor morajló szőnyegzenéjének aláfestésével, azt psziciháterek népes csoportja elemezhetné, de hát ők el vannak foglalva a kevésbé publikus esetekkel, hibbant Nérókkal, Napóleonokkal, miniszterelnökökkel.

A TV2 bevállalta: hülyét csinál mindenkiből, fellépőkből és nézőkből egyaránt. Uri Geller az óramániás, csodagyártó kisiparos újrafelhasználható klisék alapján alkotta meg a csereszabatos, Instant Mágus kategóriáját, melyért ebből a szempontból dicséret illeti meg. Az ilyen mágus ugyanis nem szennyezi a levegőt jobban mint te vagy én, nem igényel drága újratervezési folyamatokat, nem köti le kreatívok stúdióidejét, s kültelki ivók vagy rock kocsmák hétköznapi közönségéből is könnyűszerrel előállítható. A legelső trükk, amivel találkozunk az pontosan ez. A többi tényleg vásári bohóckodás. De most nézzük a leleplezéseket.

I.                    Momentán Lajos ( Lui )

Órabuzi, Uri kedvence. Órajavítónak tanult. Hamarosan ráébredt, hogy a kezében minden óra képes egy nap kétszer is 4:30-at mutatni. Ezzel azonban nem elégedett meg. Mutatványánál valamennyi órát speciális szerkezettel és azt működtető programmal látja el, amely a mutatókat a kívánt állásba pörgeti. Hacsak el nem rontja a beállítást. A mutatványok rácsodálkozó alanyaival a trükk előtt nem árt egyeztetni. Előfordulhat ugyanis, hogy a páciens –lásd Zizi - nem ismeri az órát.

II.                 A gondolattitkoló

Ő az, aki élő hazugságvizsgálóként működik. A rendőrség rendszeresen bevonja a legkomolyabb bűnügyek felderítésébe, mégsem találja meg Kulcsár szétfolyatott milliárdjait és a Tengerészeti helyszínelők epizódjainak elején sem tudja előre kitalálni, hogy ki rágta le a holtan megtalált iraki veterán bal fülcimpáját egy bevásárlóközpont parkolójában. Viszont Csányival, Medveczkivel és Zizivel jól együttműködik, bár Ilona rövidtávú memóriája már nem a régi, így az asztalnál egy kissé habozott, hogy felvegye a rábízott trezorkulcsot.

III.       Az állatkínzó

Rocker Zsolti cimborája egy szerencsétlen bárgyú kígyóval kötött eltartási szerződést. Havi két egér fejében a sziszegő vállalta, hogy asszisztál a hókuszpókuszhoz és halálra rémíti a bájos Zizit. A bödönbe zárástól ugyan egy kicsit már herótja van, de vigasztalja a tudat  hogy a TV2 jóvoltából a gazdinak futja majd  havonta egy két plusz egérre. Állatvédől valószínűleg beperelik a műsort a kígyó által átélt stressz illetve Zizi, valamint Ilona hüllőkre nézve rasszista kijelentései miatt.

IV. Graffityman

Ő a kéjenc gondolatolvasó. Szándékosan nem Csányihoz dörgölőzik, amikor a gondolatok szabad átáramlásához testi kontaktust kell létesítenie. Mellesleg én százhúsz kilométer távolságból is tudok gondolatot olvasni…ha az anyósomról vagy egy két kollégámról van szó. A trükk itt is technikai. Zizi és a gondolatrajzoló karjára hidraulikus robotkart szereltek, amely távirányítással tükrözi a vevő felé az adó mozgását. Nem vettétek észre, hogy a rajzoló tulajdonképp Zizi kutyájának tükörképét rajzolta meg? Gyorsan visszanézni a felvételt! És az a darabos mozgás! ÓÓÓÓ! A trükköt egyébként párizsi diákok is alkalmazták már, de az érettségi vizsgán a szerkezet besült és a puskázó színes bőrű nebuló kis híján ledöfte tollával a vizsgabiztost.

Amatőr bűvészet ide, vagy oda, valami komolyabbat megérdemeltünk volna szombat estére. Mellesleg, a nagyapám órája nem indult el, az evőkanál meg fent sem marad a plazmatévé egy centis tetején. Viszont izomból meghajlítottam…kínomban.

Amikor eldöntöttem, hogy beszélgetni fogok Dáviddal a blogomban, rájöttem, hogy  nincs túl nagy szabadságom. Nem fedhetek fel titkokat, amiket ismerek, nem oszlathatok el homályt, ami mindenkiben élteti a kétséget.  Ez nem lenne sportszerű, különben is aláírtam egy titoktartási nyilatkozatot. Egy biztos: Merlini különös, rejtélyes fiú, aki élvezi a misztikum légkörét maga körül: elvégre lételeme a titokzatosság. Belső rezdüléseit és szeszélyeit pedig jóllehet ismerem, mégis meg tud lepni időnként valami elképesztő merliniséggel.

Merlinivel több mint tizenéve ismerjük egymást úgyhogy ez nem szokványos interjú, mert Dávid a barátom és nem pusztán interjúalany…Akkor ez most egy baráti beszélgetés. Dávid amúgy is gyengélkedik. A gyomrára húzódott valami nyavaja, de már sokkal jobban van,

mint napokkal ezelőtt, amikor a lakást se merte elhagyni. 

Közben feltesz egy kérdést nekem.

Merlini: - Szerinted megváltoztam az utóbbi tíz egynéhány évben? – hú, ez jó…Gondolkodom. Amikor először találkoztunk, alig volt tizenhat, mindenféle kártyatrükköt mutogatott és meg is tanította a legparasztvakítóbbakat. Nem mondom, hogy nem lehetett a csajoknál bevágódni a cigis varázslattal meg az oldalán megkörmölt kártyalapokkal.

- Szerintem nem… mármint nem változtál sokat.- vágom rá, de közben már nem egy tizenhat éves kisfiú hallgat, hanem a befutott, világdíjas szabadulóművész…aki azért legbelül még tényleg gyerek. És akkor mostantól tényleg jöjjön a beszélgetés. Garantáltan mélyebb lesz, mint a bulvárlapok vakuvillanásai.

Prof.Artinton:   Akkor most te jössz…Milyennek látod magad? Ki vagy te? Ha skatulyáznál melyik fiókba csúsztatnád a Merlini bábut? És szerinted milyennek lát a közönség?

Merlini:  Amit én csinálok az egyfajta performance. Minden produkcióm egy művészi akció, amivel a belső vívódásaimat, szorongásaimat, gátlásaimat próbálom legyőzni.

Prof.Artinton:  Akkor ez egy terápia…Hol tartasz a gyógyulásban?

Merlini:  Kezdek a végére érni, tehát lassan át kell gondolnom, hogy min kell változtatnom. A motivációm is változik, egyre inkább érzem, hogy máshogy akarom csinálni. Most arra gondolok, hogy az eddigi produkciók nagyszabásúak és monumentálisak voltak: hatalmas szabad területen valóságos térben, a várost díszletként használva történtek  meg…és ez így is volt jó…de hiányzik a szemkontaktus. Ötszáz méter magasan egy helikopterről lógva nincs visszajelzés a közönség részéről.

KÖZELEBB MINDENKIHEZ

Prof.Artinton: Akkor most mi lesz… klubzene? Unplugged á lá magic?

Merlini: A következő produkciómhoz közelebb engedem a közönséget, szinte kézzelfogható közelségbe, hogy mindent láthassanak és érezhessenek.

Prof.Artinton: Brrr, szinte lúdbőrzik a hátam. Hol és mikor?

Prof.Artinton: Még nem válaszoltál arra, hogy minek lát téged a publikum. Most megpróbállak leírni kivülállóként: adva van egy jóképű, nem kelet-európai arc, aki kupé mercivel furikázik, külföldi celebekkel edz a fitness-ben, Tisza Katákkal randizgat…és mellesleg eléggé megosztja a közvéleményt.

Merlini: Talán most már egyre inkább a szabadulóművészt látják bennem. Mert amit csinálok az a performence-en túl végül is nem más, mint a szabadulás, konkrétan és átvitt értelemben is. A külsőségeken kívül azonban a belső gondolat, ami a fontosabb… bár az is igaz, hogy a kép, ami kialakult rólam inkább bulvárszinten létezik, mert ez a műfaj éri el a legnagyobb tömegeket, és jó vagy rossz, de nagyrészben a bulvár alakítja rólam a képet. Ez van. Aki aprólékosan építgeti az imidzsét és marketingből ragaszt magának álarcot, annak számolnia kell azzal, hogy a maszk előbb utóbb vagy lehull, vagy annyira eggyé válik a személyiséggel, hogy a vége identitászavar lesz. Rá kellett jönnöm, hogy a mindenáron való megfelelés, a repizés, kötelezőnek gondolt társasági eseményeken történő jelenlét túl sok időt és energiát pazarol el és nem biztos, hogy van annyi hozadéka, hogy a fontosabb dolgokról elvonja a figyelmet. Az autómat pedig nem azért választottam, mert ezzel akarok gizdáskodni, hanem mert tetszenek a vonalai és a stílusa. Az utóbbi időben egyre kevésbé foglalkozom a külsőségekkel, aki egy picit is intelligens azt nem téveszti meg a bulvár optikája és tudja, hogy mi van a felszín mögött.

AZ ORSZÁG TÚL VAN POLITIZÁLVA

Prof.Artinton: A lélek rejtelmei, a belső vívódásod eddig is hangsúlyosan ott voltak a legfontosabb dramaturgiai pontoknál.

Merlini: Igen, de a megjelenítés technikáján fogok változtatni. A Nagy Áttörés betonos produkciójánál más eszközt használtam, előre felvett hanganyagot. Az új kifejezésmódot még nem találtam meg, de zene, fény, mozgás, improvizáció egyformán szerepet kap majd benne.

Prof.Artinton:  Magánélet?.Van társad?

Merlini:  Egy macskával élek együtt a lakásomban, ha erre gondolsz, de társam van.

Prof.Artinton:  Olyanra nincs szükséged, akivel együtt is laksz?

Merlini:  Nincs…Ez lehet, hogy önzés, de ez az én életterem és nem szívesen osztom meg mással. Így kényelmes és ez most így van.

Prof.Artinton:  Sok barátod van?

Merlini:  Van, de nem sok. A barátokat az ember nem választja, kicsit olyan, mint a család, az élet rendeli egybe a sorsokat, aztán az idő megmutatja, hogy ki meddig marad a kötelékben.

Prof.Artinton:  Vesztettél már el barátot, mert eltérő a világnézetetek, vagy a politikai felfogásotok, és ez csak ebben a megosztott lelkű országban derült ki?

Merlini:   Az ember akkor zár a szívébe valakit, ha megvannak a közös pontok. Nem érdekel, ha eltérően szemléli a világot valaki, de látom az értékeit, feltöltődök a társaságában, érzelmileg pedig szükséges, hogy legyen. Ez az ország túl van politizálva, mert nincs jólét és mindenki másban keresi a hibákat. Egy szerencsésebb fejlődésű országban a politikai hovatartozás sokezredik hangsúlyú kérdés, nem fontos tényező. Tudom, hogy vannak olyanok, akik nem állnak szóba régi barátaikkal, mert annyira a másik oldalra kerültek, de szerintem ez nem intelligens hozzáállás. El sem tudnám képzelni, hogy valakitől azért forduljak el, mert számomra nem szimpatikus a politikai hovatartozása… Van egy mércém: a tisztességes boldogulás. Én is ezen vagyok. Úgy kellene boldogulni mindenkinek, hogy közben nem árt és nem tesz keresztbe másoknak.

HÁROM ÉVIG NEM VOLT ITTHON MUNKÁM

Prof.Artinton: Nem túl naív hozzáállás ez? Hiszen a te boldogulásodat is folyamatosan próbálják megnehezíteni. A Rakétás produkciónál – amire tényleg nagyon készültél – például pont egy barátként viselkedő partner húzta keresztbe a számításokat. Nem egészen értettem, hogy az RTL Klub miért kezdett lejárató kampányba, amikor előtte teljes vállszélességgel kiállt az együttműködés mellett.

Merlini:  Hidd el, hogy ez nekem is furcsa.

Prof.Artinton:  Nem volt egy momentum, amikor úgy érezted, hogy megtört valami?

Merlini:  Aláírt szerződéseink voltak, amikor az RTL tulajdonosi köréből jött egy megkeresés, hogy szívesen menedzselnék a projektjeimet szerte a világon. Én ennek megörültem, mert ez valóban jó lehetőség lett volna, de közben haladtak a Rakétás produkció munkálatai. Egyszer csak kaptam egy szerződést, amit az RTL egyre sürgetőbben akart aláíratni velem. Igen, ám, de ebben az állt, hogy életem végéig minden Merlini projekt bevételének hetven százaléka az övék, a maradék harminc az enyém. Ezt ugye épelméjű ember nem írja alá. Erre az RTL tíz nappal a Rakétás akció előtt kihátrált és a meglévő megállapodásokat felrúgva bele kezdett a lejárató hadjáratba.

Prof. Artinton:   Tönkretehet valakit a média?

Merlini:  Hatékonyak voltak, mert ennek köszönhetően itthon három évig semmi felkérésem és munkám nem akadt. Szponzorok, barátnak hitt kollégák fordultak el tőlem, olyanok is, akik eddig valamennyi nagy produkciómnál együttműködtek velem. Komoly erkölcsi és anyagi kárt okoztak. Ezek után gondoltam úgy, hogy legjobb lenne elmenni innen. Nem láttam a perspektívát és igazából most sem nagyon látom, pedig szeretnék itthon az lenni, aki vagyok.
Las Vegasban ez idő alatt elnyertem az egyik legrangosabb bűvész világdíjat, a World Magic Award-ot, megjelent a könyvem, Hollywoodban világrekordot állítottam fel: víz alatt 10 perc 17 másodpercig. Szóval, ha nincs ez a botrány, talán sosem próbálom ki magam odakint. Lehet így is nézni, mert alapvetően pozitívan kell állnunk a dolgokhoz. Mire hazajöttem a bírósági per is lezárult és jogerősen nyertem az RTL-Klubbal szemben. Ez elégtétel, de az itt megítélt összeg korántsem annyi, mint amennyi kár ért az elmúlt három évben. Most jöhet egy új fejezet, életem performance-ének újabb előadása. Szerinted változtam? –

Gondolkodjunk csak…de már vágom is rá a választ.

Prof.Artinton:  Szerintem nem…:) vagy mégis…

Jóval postzárta utáni friss: Merlini pénteken repülőre ült és egy fős kísérettel Las Vegasba utazott, hogy showbizniszben érdekelt casino-tulajoknál egyengesse szakmai karrierjét.

Folytassuk,ahol abbahagytuk kicsiny sztárképzőnket. Tegnap mindössze annyi volt a tanulság, hogy ha lehet kikerüljük a cikifesztiválokat és dalversenyeket, bár arra kétségtelen jók, hogy egy kis hírverést csapjunk magunk körül. Csézy például még hónapokig vergődött volna az ismeetlenség félhomályában, ha nincs ez a bárgyú dalverseny.

ÉS MOST A BORÍTÓ

Szóval ott hagytuk abba, hogy borító és Fever. A fotók kész lettek, elég jól sikerültek és meg is kapta a formátumokat egy kiváló grafikus szakember, aki a kisujjából rázogatja ki a borítókat.

Következzen egy portré: Marjai Zoltáné, aki közel egy évtizede tervezi a Cd és DVD fedeleket. Összefoglaljuk vele, hogy mi a helyzet borító kapcsán Magyarországon. Blogart riport következik. Hampfri Blogart=H.B.:)  

H.B. -Hányadik borítónál tartasz?

Csöppnyi gondolkodás után kérdő hangsúllyal érkezik a válasz.

Marjai: - Háromszáz?  Kb. háromszáz... Azt hiszem.

H.B.: - Milyenek voltak az elsők és hol jársz most?

Marjai:- Azért én észreveszem a különbséget... de hát nyilván nem lehet összehasonlítani a régieket és a mostaniakat. Egy kezdő grafikus - elvész a photoshop rejtelmeiben - és könnyen digitális majálist varázsolt effekthegyekkel. Sok az improvizáció is az elején. Az évek múlásával aztán egyre inkább letisztul a dolog. A trend a minimáldesign felé halad.

H.B.:  Figyelni kell, arra, hogy mi készül szerte a világban?

Marjai:  Én figyelem... Muszály megnézni, hogy hol tart a dolog és ettől még nem veszítjük el az eredetiséget. A végeredmény úgyis sokféle impresszió hatására alakul ki: csak az egyik hányad a trendek által diktált "tempó".

H.B.: És mi van még?

Marjai: Hát a zene!:) Viccet félretéve, ilyen tényezők, mint kiadó, zenekar: ki, milyen formában szól bele az alkotásba. Én szeretem, ha a zenekar végigkíséri a munkafázisokat és hozzáteszi a saját elképzeléseit meg ötleteit. A baj az, hogy a munka során elég ritkán találkozunk az előadókkal. Inkább a kiadó művészeti vezetőjével egyeztetünk és elég gyors döntési fázisokban véglegesedik a borító. És nem utolsósorban persze a zene is inspiráló, meg a műfaj.

H.B. Szóval hallgatsz zenét?

Marjai: Persze, ez azért az egyik legfontosabb része a dolognak. De azért nem muszály mindennek tetszeni...a munkát akkor is el kell végezni.

H.B. Kik a legjobb grafikusok ma a világban?

Marjai: A ruszkik...oda kell figyelni rájuk.

H.B. Nálad hogyan indult a dolog? Hogyan lesz valaki grafikus?

Marjai: Ez speciális... én a Pannónia Filmstúdióban kezdtem kézirajzos animációt tanulni, de igazóból úgy indult, hogy a suliban a bizonyítványomban csak egy ötös szerepelt, az is rajzból:). Szóval ez eleve eldöntötte az irányt. A borítózás pedig úgy jött, hogy a testvérem, aki mellesleg nemcsak grafikus, hanem marketingben és az üzleti életben is elég jól mozog jó szerződéseket kötött az akkori kiadókkal, így szépen csordogáltak a megrendelések.

H.B.: Fel lehet ismerni egy Marjai Zoltán borítót?

Marjai: Biztos vannak felismerhető jegyek. A kollégák például kiszúrják ki, mit csinál. Nekem főleg az általam használt színvilág ilyen jellegzetes. Arra gondolok, hogy harsány dolgokat csinálok, figyelemfelkeltő forma és színvilágban. De, hogy ez konkrétan  megfogalmazható-e azt nem tudom, bízzuk inkább az esztétákra.

H.B.: Mit ajánlasz a szárnypróbálgató zenekaroknak borítóügyben?

Marjai: Érjék el a kiadóknál, hogy beleszólhassanak az tervezésbe, mert akkor biztosan olyan dolog fog születni, ami elnyeri az ő tetszésüket is. Egyébként mindenki elégedett szokott lenni a végén, de érezni kell a felelősséget a zenekarnak is, hiszen a borítóval fogják azonosítani őket.

H.B.: Van kedvenc munkád?

Marjai: Közhely, hogy mindegyik saját gyerek, de talán a Hooligans: Szenzáció-ja és a Zanzibár Érintése...Az előbbinél például tipográfiát is kellett alkotni, ami azóta is a Hooligans logoja, tehát a dolog túlnőtt a borítón és emblematikus jeggyé vált.

H.B.: Vannak-e ma a piacon különleges borítók?

Marjai: Elvétve...és ez büdzséfüggő elsősorban. A költségvetés nem nagyon engedi, hogy egyedileg megrajzolt, szabadkézzel megfestett, sokoldalas borítók készüljenek. Néhány évvel ezelőtt még azért előfordult. Most a maximum négyoldalas variációkat rendelik meg, mert nincs lehetőség plusz százötvenezres tételekre. Én azért szabadkézzel is rajzolok karaktereket nemcsak a fotót meg a kliséket használom, de nagyon egyedieskedésre sajnos nincs lehetőség. A piac diktál a művészetnek pedig szárnyát szegik olykor a megrendelők... de az így van majd minden területen, ahol a kreatív találkozik a marketing szektorral...

Marjai Zoltán weboldala: www.mzgraphx.hu

HAMPFRI BLOGART ma szabadságon lévén Prof Artinton oszt egy súlyos igazságot, amit igazából egyedül a régi jóbarátnak szán, de hátha ti is vonhattok le belőle tanulságokat. Jöjjön a levél.

Hello, itt Prof.Artinton
Tegnap beszélgettem egy testvér szintű jóbarátommal. A hip-hop-ról. Tudni kell róla, hogy komolyan beleásta magát a nyugati parti zenébe, iszonytató mennyiségben veszi a hozzáférhető, rendelhető zenéket, ráadásul maga is egyengeti a saját kis projektjét. És már sztár is volt ezelőtt vagy tíz évvel és pont ezzel van a probléma. Feledné az akkori népszerűséget. Most már az underground felé húzna inkább és szomorúan teszi hozzá, hogy nem tett jót neki a tíz évvel ezelőtti rapperkedés, mert így most nincs túl nagy hitele a mai hazai hip-hop előtt. Egy kicsit túlhaladottnak tartja az akkori szövegeket, gagyinak a zenét…de hát ennyire futotta akkor, 1996-ban.

Miért írom ezt le? Mert te is meg fogod haladni a szerzeményeidet, mindig jobb és jobb akarsz lenni és ez az íve a fejlődésnek. Nem kell szembe köpnöd magad, ha technikailag, tudásban, világnézetben változol és egy tíz évvel ezelőtti felvétel esetleg már nem úgy érint meg, mint akkor…persze ha már akkor sem hittél benne, az más. Akkor leköpheted magad.

Az elmúlt másfél évtizedben engem már nem nagyon érdekel, hogy mi van kint és idehaza a hip-hop-ban. A rap zene egy kicsit átlényegült nálam. Nem akarom átvenni és átadni azt az életérzést, amit San francisco-i vagy Los angelesi bandák és figurák ottani hétköznapjaiból fakadnak. A műfaj nálam saját önkifejezést jelent és ez visszahat magára a stílusra: magyarán alakítja azt. Az ember eldönti, hogy kinek szeretne alkotni: rétegnek, hip-hoppereknek, telepi vagányoknak…Én embereknek. Így döntöttem. Olyanokhoz is akartam szólni, akiknek nem intravénásan adagolják a rap-et, olyanokhoz is, akik a szakmán kívül állnak. (lásd itt a dilemma: most akkor kinek csináljuk a zenét szakmának a közönségnek, vagy a fikázó majmoknak, akiknek semmi se jó.)

Szóval testvérem és barátom azt akarom mondani, hogy a mai hip-hop M.O.-n -  tisztelet a kivételnek – egy nemlétező jelenség, odakint pedig egyre inkább ismét szociális kérdés. Itthon a műfajt hálistennek senki sem tudta kisajátítani magának: és úgy érzem pont ezért mindenki elfér a Klubban. Siska nem fogja a Ludditák táborát apasztani, Ludditák nem fognak featuringelni Fankadeli-vel, - bár ki tudja?. Ja, és bandaháborúk sem lesznek – pedig biztos volna jelentkező, aki szívesen befizetne egy ilyen szabadidős programra.

Senki sem tiltja meg neked, hogy oda tartozz, ahova akarsz s onnantól abból a perspektívából ítéld meg korábbi önmagad. A siker már régen is megvolt, ami azt jelenti, hogy a közönség szeretett téged: jó volt az előadás. Hát ha kell, tessék tovább lépni, mindannyian azt tesszük anélkül hogy a fiók mélyére süllyesztenénk a régi albumokat… a fejlődésnek nemcsak egy lehetséges iránya  létezhet.

Üdv mindenkinek: Prof. Artinton