A markecolás Budapesti viszonylatban mindig is napirenden volt... Az orrunk előtt szakítják ki a láncot a nyugdíjas néni nyakából, primitív  hordák verik agyba-főbe az aluljáróban a szerencsétlen tinédzsert, elhagyott pesti lépcsőházak sötét fordulóiban várják be az egyedül hazaérkezőt, vagy éppen a liftben támadnak rá... Az áldozatok nők, főként idősek, vagy sihederek, akik még véletlenül sem tudják megvédeni magukat. Ez a megszokhatatlan alaphelyzet és tényleg megszokhatatlan, mert a "akció" sokkolóan brutális, nemcsak az áldozatot taglózza le, de legtöbbször a szemtanúknak is földbe gyökerezik a lába, annyira gyors, váratlan, és rémisztő a hordák támadása... A koreográfia pedig változik, elképesztő manipulációval párosul, ami jelzi, hogy a bűnözők már számítanak a járókelők interakciójára és félrevezető fellépéssel verik át őket.

Tegnap egy régi ismerős jött szembe velem - felismerhetetlenül. Az idős, köztiszteletben álló, jóságos óvónéni  homlokát több öltéssel varrták össze az ambulancián, szemei bevérezve, arca sebekkel borítva, feldagadva. A szemészetre igyekezett, elesett volt és félszeg. Szégyellte, ami történt vele, pedig kinek is a szégyene ez? Csontos, villámgyors, kegyetlen ököl zúzott az arcába a semmiből. A három  gazember sunyi lekövetésből került elé váratlanul és csapott le. Percek óta követhették, de ő mit sem vett észre. A fájdalmas ütéstől a nő rögtön a földre került, ám az ütleg csak ezután indult be igazán.
Néhányan a megállóban dermedten figyelték, mi történik. Az emberi agy a legközelebbi fiókot keresi ilyenkor: mi ez? Balhé? Bunyó? Mi ez? Mi ez? Nő a földön... három ember veri...a nőt... Hallani az ütések csattanásait, a jajgatást és a támadók ordenáré üvöltését: - Nem főzted meg az ebédet, de BÜDÖS KURVA, hogy rohadjon ki a szíved. Nem foglalkozol a gyerekkel!!!! - ez családi botrány: viszik végig a neuronok az információt és az agy bezár, lélek kikapcsol. Ez csak egy családi perpatvar roma stílusban, ebben nem kell részt venni! A trükk beválik, és a három támadó az óvónő táskájával néhány pillanat múlva odébb áll. Fél perc múlva sehol sincsenek. Az utca békés. A földön fekvő, halkan síró, jadokló nénit még csak fel sem segíti senki. Hiszen ő, most a járókelők szemében a pereputty része csak, aki nem főzött ebédet, és nem foglalkozik a gyerekkel, meg biztos iszik is, meg biztos cigány...

Pedig egyik sem. Mindennap finom ebédet főz a szeretteinek, az óvodában pedig harminc palántát reggeliztet, ebédeltet, repetáztat uzsonnáztat. Mesél nekik, jóra szépre tanít... Nincsenek előítéletei, és ezután sem lesznek. Roma óvodistáit ugyanolyan szeretettel és gyengédséggel neveli, mint a többi rábízott gyereket, mert  tudja, hogy milyen kárt okoz a lélekben, ha valakit a bőrszíne miatt különböztetnek meg. De most szégyelli magát, mert a földbe döngölték, agyonverték és megalázták... hosszú, hosszú idő telt el, míg könyörgésre mentőt, rendőrt hívtak és valami intézkedésféle elkezdődött. Az óvodát most elkerüli, amíg meg nem gyógyul, mert nem tudna válaszolni a gyerekek kérdéseire: -Erzsi néni mi van a szép, jóságos arcoddal?-