Blogart blogmagazin

A városokban - különösen a metropolisz méretű példányokban - az a jó, hogy természetükből fakadóan állnak rá egyfajta öntörvényű fejlődési pályára. A városokban élő, vagy rendszeresen megforduló polgárok lakják be és, amit nem rendez jogszabály, törvény, előírás és önkormányzati rendelet, azt a szokásjognak megfelelően de legfőképp - mily ellentmondás - a józan paraszti ész szerint alakítja  ki a benne élő. Így teszi élhetővé, az egyre élhetetlenebbet, s ez teszi sajátos arculatúvá, urambocsá' szerethetővé a flasztert, az utcát, a kerületet vagy tágabb környezetünket. Mert ismerjük, tudjuk, felkészültünk rá mi vár odalent. Isten menekítsen minket a túlbuzgó városhivatalnokoktól, bizonyítási kényszertől feszülő, trágár polgármesterektől, akik álmodnak egyet korántsem nyugodt éjszakáikon, és borzalmas ingatlanmonopolyba kezdenek: mert új városrészt képzeltek. Bontunk, építünk, s változtatunk, hogy látványos legyen kártékonyságunk, mert nem hiszik el, hogy a város okos közösség és működik hajmeresztő víziók nélkül is. Mindez lehetne akár jószándéktól vezérelt együgyü próbálkozás is, ha nem lehetne oly tisztán belátni a színfalak mögé és nem lenne oly átlátszó az összekacsintás  az adóforintokból működő közhivatal, s a kizárólagosságra törekvő ingatlanbefektetői háttér között. Mert egy új városközpont komoly, soktízmilliárdos projekt ám, s aki ennyit invesztál, az az ő szemszögéből "joggal" vár el némi részrehajlást. Az új városközpont szívét képező pláza, s a luxuslakások köré nyító cégek  elvárják, hogy a környéken jelenlévő régi vállalkozások ugyan vérezzenek már el, nehogy néhány komoly szakértelemmel és évtizedes múlttal rendelkező helyi szolgáltató vagy mester (órás, ékszerész, optikus, fodrász, boltos stb...) konkurrenciát jelentsen a nagyoknak. Az önkormányzat ezügyben mit tehet, ha kedvezni akar befektetőinek, nem pedig megvédeni régi rendszeres adófizetőit. Bezárathatja a kicsiket? Nyilván nem. Lehetetlenné tehet? ( összekacsintó bólintás) Azt már igen. Nosza "átarculattervezni" a környéket, megnehezíteni a régi üzletek megközelítését, kötelezni a tulajdonosokat ( az utcakép megváltoztatása érdekében) méregdrága portálátalakításokra, melyeket kinevezett és rájuk küldött "szakértőkkel" kell egyeztetni. Mindezt azért, hogy egységes vígalmi, szórakozónegyedes, éttermes, kávézós, lötyögős, kampuszos feeling alakuljon ki, ahová lelazulhatnak az új városközpont túlhajtott menedzserei, s a megapláza havi többmilliós díjakkal megterhelt bérlői is kaszálhassanak  egyet. Saját érdekük is ez, győzködi őket a hiteles ember, hisz így üzleteik felértékelődnek és nem lesznek szégyenfoltjai az újjászülető városrésznek. Hm... az emberséges hozzállás, a kifogástalan szakmai tudás, a régi és jelenlegi lakók igényeihez igazított árak, s az évtizedek alatt elnyert, szeretetteljes bizalom talán szégyenfoltja egy utcának? A választ mindenki magában találja. Attól pedig nem fognak felértékelődni üzletek, hogy nehéz őket megközelíteni és tőlük legközelebb fél mérföldre lehet megállni  autóval. Egy patinás régi városrész sem élhetőbb sem emberibb nem lesz az erőszakos városfoglalásoktól, brutális építkezésektől. A durva beavatkozás viszont  visszavonhatatlan és kényszerű változásokat eredményez: vagy megszoksz, vagy megszöksz alapon. Jó lenne egy "A város a miénk" mozgalom, ami megakadályozná, hogy csupán összekacsintós alapon, gazdasági megfontolások jelenthessék a modernné válást. A helyiek is megérdemlik a fejlesztést a saját életközöségeik és működésük érdekei szerint, miért törvényszerű úgy várost fejleszteni, hogy zsírúj, steril városközpontokat hozunk létre kizárólag befektetői érdekből és számításból?