A klónprojekt neve így szól: "Megváltó kistestvér!" És ezzel az ember betölti isteni szerepkörét. Saját porhüvelyünkből vétetett megváltót küld, hogy legyen őssejt, meg szerv utánpótlás, ha valami gixer miatt kérdésessé válna a létezés. A projekt értelmében a résztvevő újszölötteknek létrehoznak egy szervbankként működő ikertestvért, aki csupán embrionális szinten élheti meg az élet gyönyörűségét. Megváltó kistestvérünk tudta nélkül önfeláldozza magát fivéréért vagy nővéréért és lemond minden másról.
Nem fog
pelenkásként oázni egy evésnyi tejecskéért anyu cicijéből, nem nézi tágra nyílt szemekkel, csodálkozva a zenélő pörgettyűt kiságya korlátján. Nem teszi tisztába szívéhez gügyögve senki. Nem fordul hátáról a hasára és vissza. Kis lábacskája puha hurkáit nem cirógatja anya és apa ismerős meleg ujjacskája. Egyáltalán nincs anya és apa! Nem ül fel, nem köpi ki a spenótot, nem nevet úgy gurgulázva, jóízűen, ahogy semmilyen felnőtt nem kacag. Nem fél a sötét szobában elalváskor a mese után. Egyáltalán nincs mese! Nem pancsol műanyag kádban, nem harapja meg kistestvérét, nem labdáznak együtt, nem olvas neki, nem játszanak ovisat, iskolást, papás-mamást. Nem tanulhat énekeket, mondókát, nyelvet, tudományt. Nem fogja ismerni Hófehérkét, sem Villám Mqueent, nem bámul fel a Holdra, nem takarja el a szemét a Naptól, atomvillanástól. Nem számolja az alvást karácsonyig, a nyusziig, szülinapig. Nem olvad el szájában a torta piskótája, harsogva nem haraphat az alma húsába, nem ropogtat láblógatva cseresznyét, s nem majszolhat sohasem epret. Nem tud meg semmit a világról: színekről, hidegről, szélről, esőről, közelről és a végtelenről. Ő mindenről lemond: mert jó gyerek. Mi mindentől megfosztjuk őt...
Nem fog
pelenkásként oázni egy evésnyi tejecskéért anyu cicijéből, nem nézi tágra nyílt szemekkel, csodálkozva a zenélő pörgettyűt kiságya korlátján. Nem teszi tisztába szívéhez gügyögve senki. Nem fordul hátáról a hasára és vissza. Kis lábacskája puha hurkáit nem cirógatja anya és apa ismerős meleg ujjacskája. Egyáltalán nincs anya és apa! Nem ül fel, nem köpi ki a spenótot, nem nevet úgy gurgulázva, jóízűen, ahogy semmilyen felnőtt nem kacag. Nem fél a sötét szobában elalváskor a mese után. Egyáltalán nincs mese! Nem pancsol műanyag kádban, nem harapja meg kistestvérét, nem labdáznak együtt, nem olvas neki, nem játszanak ovisat, iskolást, papás-mamást. Nem tanulhat énekeket, mondókát, nyelvet, tudományt. Nem fogja ismerni Hófehérkét, sem Villám Mqueent, nem bámul fel a Holdra, nem takarja el a szemét a Naptól, atomvillanástól. Nem számolja az alvást karácsonyig, a nyusziig, szülinapig. Nem olvad el szájában a torta piskótája, harsogva nem haraphat az alma húsába, nem ropogtat láblógatva cseresznyét, s nem majszolhat sohasem epret. Nem tud meg semmit a világról: színekről, hidegről, szélről, esőről, közelről és a végtelenről. Ő mindenről lemond: mert jó gyerek. Mi mindentől megfosztjuk őt...
